Megnyerte a 2,5 milliós energiatároló pályázatot?
Most dől el, hogy valóban működő rendszere lesz.
A pályázat beadása csak az első lépés volt.
A valódi eredmény most kezdődik.
Hoppá! Az űrlap nem található.
A legtöbb projekt nem a pályázaton bukik el, hanem a kivitelezésen.
Ilyenkor derül ki, hogy a rendszer nem megfelelően lett megtervezve, nincs kapacitás a kivitelezésre, vagy olyan műszaki problémák merülnek fel, amiket már csak kompromisszumokkal lehet kezelni.
🟩 Közben a pályázati keret már 105 milliárd forintra nőtt, a kivitelezői kapacitás viszont korlátozott.
🟩 Ez azt jelenti, hogy aki időben lép, előnyből indul. Aki kivár, könnyen szembesülhet csúszással vagy kedvezőtlenebb feltételekkel.
Miért a Wagner Solar?
Nem egy terméket adunk, hanem egy működő rendszert. Olyan megoldásokat tervezünk és valósítunk meg, amelyek mögött valós kivitelezési tapasztalat és stabil 20+ éves háttér áll.
Széles portfólióból dolgozunk, így nem egyetlen irányba tereljük a döntést, hanem kiválasztjuk azt a megoldást, ami az adott háztartásban valóban működik. A Wagner Energia Bónusz Programmal pedig nem csak a megtakarítás, hanem az energiából származó bevételi lehetőség is megjelenik.
A teljes folyamatot egy kézben tartjuk, a tervezéstől az adminisztráción át a kivitelezésig. Így nem kell külön szereplőket koordinálni, és nem Ön viseli a szervezési terhet.
A döntés most számít
Ha már pozitív visszajelzést kapott a pályázatra, ez az a pont, ahol el kell dönteni, kivel valósítja meg a rendszert.
A tapasztalat azt mutatja, hogy a jól előkészített projektek gördülékenyen haladnak, míg a rosszul előkészítettek később okoznak problémát.
Ezért érdemes most tisztán látni a lehetőségeket.
👉 Előregisztrálok az Otthoni Energiatároló Programra
Miért választják azok a Wagner Solart, akik nem akarnak kockáztatni?
Valódi választék – nem egyetlen megoldás
Több mint 7 gyártó, több száz konfiguráció
👉 Nem eladunk valamit. Kiválasztjuk a megfelelőt.
Wagner Energia Bónusz Program
👉 Nem csak spórol – pénzt is termel
5 Ft helyett akár 15–25 Ft/kWh visszatáplálási lehetőség
Áramszünet? A rendszer működik tovább
Back-upos rendszereinkkel
👉 nem marad áram nélkül
Teljes folyamat – egy kézben
Tervezés → pályázat → engedély → kivitelezés
👉 Nincs széteső projekt
👉 Nincs egymásra mutogatás
Személyre szabott műszaki megoldás
Megnézzük:
-
meglévő rendszer
-
fogyasztás
-
hálózati lehetőségek
👉 Nem sablont adunk, hanem működő rendszert.
Ismerjük a buktatókat
És előre kezeljük őket:
-
kompatibilitás
-
engedélyezés
-
csatlakozás
-
elhelyezés
👉 Nem utólag derül ki, hogy probléma van.
Nem engedjük el a kezét a kivitelezés után sem
Monitoring, támogatás, utánkövetés
👉 Ez egy hosszú távú rendszer, nem egy egyszeri telepítés.
Miért a Wagner Solarral induljon az energiatároló pályázaton?
u003cbu003eu003cspan data-contrast=u0022autou0022u003eA Wagner Solar mindent visz Ön helyett:u003c/spanu003eu003c/bu003eu003cspan data-ccp-props=u0022{}u0022u003e u003c/spanu003ernrnu003cspan data-contrast=u0022autou0022u003e🟩 u003cstrongu003eMár elérhetők előszerződéses csomagjainku003c/strongu003eu003c/spanu003ernrnu003cspan data-contrast=u0022autou0022u003e🟩 u003cstrongu003eNálunk találja az egyik legszélesebb energiatároló portfóliótu003c/strongu003eu003c/spanu003ernrnu003cspan data-contrast=u0022autou0022u003e🟩 u003c/spanu003eA u003cstrongu003eWagner Energia Bónusz Programmal,u003c/strongu003e 5 Ft/kWh helyett 15-25 Ft-os visszatáplálási árat biztosítunk ügyfeleinknekrnrnu003cspan data-contrast=u0022autou0022u003e🟩u003c/spanu003e u003cbu003eu003cspan data-contrast=u0022autou0022u003eIngyenes előminősítésu003c/spanu003eu003c/bu003eu003cspan data-contrast=u0022autou0022u003e – megvizsgáljuk, hogy Ön jogosult-e a pályázatra, és milyen méretű akkumulátort érdemes beszerezni.u003c/spanu003eu003cspan data-ccp-props=u0022{}u0022u003e u003c/spanu003ernrnu003cspan data-contrast=u0022autou0022u003e🟩u003c/spanu003e u003cbu003eu003cspan data-contrast=u0022autou0022u003eSzemélyre szabott műszaki tervezésu003c/spanu003eu003c/bu003eu003cspan data-contrast=u0022autou0022u003e – u003ca href=u0022https://wagnersolar.hu/napelem/u0022u003enapelemu003c/au003ees rendszeréhez és fogyasztási szokásaihoz igazított energiatároló.u003c/spanu003eu003cspan data-ccp-props=u0022{}u0022u003e u003c/spanu003ernrnu003cspan data-contrast=u0022autou0022u003e🟩u003c/spanu003e u003cbu003eu003cspan data-contrast=u0022autou0022u003eTeljes pályázati ügyintézésu003c/spanu003eu003c/bu003eu003cspan data-contrast=u0022autou0022u003e – papírmunka, határidők, nyilatkozatok, mi intézzük.u003c/spanu003eu003cspan data-ccp-props=u0022{}u0022u003e u003c/spanu003ernrnu003cspan data-contrast=u0022autou0022u003e🟩u003c/spanu003e u003cbu003eu003cspan data-contrast=u0022autou0022u003eKivitelezés és beüzemelésu003c/spanu003eu003c/bu003eu003cspan data-contrast=u0022autou0022u003e – tapasztalt, országos hálózattal rendelkező csapat.u003c/spanu003eu003cspan data-ccp-props=u0022{}u0022u003e u003c/spanu003ernrnu003cspan data-contrast=u0022autou0022u003e🟩u003c/spanu003e u003cbu003eu003cspan data-contrast=u0022autou0022u003eMonitoring és támogatásu003c/spanu003eu003c/bu003eu003cspan data-contrast=u0022autou0022u003e – nem hagyjuk magára a rendszer átadása után sem.u003c/spanu003eu003cspan data-ccp-props=u0022{}u0022u003e u003c/spanu003e
👉 Előregisztrálok a lakossági energiatároló pályázatra
Garantált extra bevétel csak a Wagner Solarral
Bruttó elszámolásnál a hálózati betáplálás átvételi ára nevetségesen alacsony (5 Ft/kWh). A Wagner Energia Bónusz Programban akkumulátoros visszatáplálás esetén 15-25 Ft/kWh, garantált bevételre tehet szert.rnrnPasszív jövedelem 0 erőfeszítéssel!
Minden részlet a Wagner Energia BónuszrólRegisztráljon most az Otthoni Energiatároló Programra
Gyors és kötelezettségmentes előregisztráció a lakossági energiatároló pályázatra.rnrnHa kíváncsi a konkrét árakra, műszaki megoldásokra, akkor nincs más dolga, mint regisztrálni.rnrn👉 u003cstrongu003eTöltse ki az űrlapot, és amint kiírásra kerül a pályázat, értesíteni fogjuk Önt. Addig is informáljuk az aktuális webináriumokról és lehetőségekről.u003c/strongu003ernrnHa minden részletre kíváncsi, csatlakozzon zárt körű Facebook csoportunkhoz is, ahol napi szinten osztunk meg hasznos tartalmakat!rnrnCsatlakozom a u003ca href=u0022https://www.facebook.com/groups/napelemesekbruttoeszamolasbanu0022u003eFacebook csoporthoz!u003c/au003ernrn⚠️Nem spameljük, nem adunk el adatot – kizárólag a támogatott energiatárolóval kapcsolatban keressük Önt. A nálunk való regisztráció nem egyenlő a pályázati oldalon való regisztrációval!⚠️rnrnu003cspan data-teams=u0022trueu0022u003e u003c/spanu003e
Hoppá! Az űrlap nem található.
Sok most a kérdése az energiatároló pályázat kapcsán?
❓ Kell invertert cserélni?rnrn❓ Újra kell engedélyeztetni a rendszert?rnrn❓1 fázis esetén kell majd fázist bővíteni a hibrid inverter miattrnrn❓ Mire elég egy 10 kWh-ás energiatároló?rnrn❓ Mennyibe fog ez kerülni?rnrn❓ Hova érdemes elhelyezni az akksitrnrnFacebook csoportunkban minden kérdésre választ adunk!
Csatlakozzon Facebook csoportunkhoz!
További információkért nézze meg az alábbi webinárok felvételeit:
Műszaki webinárium
Házi Ádám a pályázat kiírás előtt beszélt a fontosabb műszaki alapfogalmakról.
A pályázat részletei
Webináriumunkban a pályázat részleteit boncolgattuk.
Wagner Solar – 20+ év tapasztalat a napenergia piacán
u003cspan class=u0022TextRun SCXW267538458 BCX8u0022 lang=u0022HU-HUu0022 xml:lang=u0022HU-HUu0022 data-contrast=u0022autou0022u003eu003cspan class=u0022NormalTextRun SCXW267538458 BCX8u0022u003eu003cstrongu003eTöbb ezer napelemes rendszeru003c/strongu003e tervezése és kivitelezése után pontosan tudjuk, hogyan hozu003c/spanu003eu003cspan class=u0022NormalTextRun SCXW267538458 BCX8u0022u003eza u003c/spanu003eu003cspan class=u0022NormalTextRun SCXW267538458 BCX8u0022u003eki a legtöbbet a saját u003cstrongu003enapeu003c/strongu003eu003c/spanu003eu003cstrongu003eu003cspan class=u0022NormalTextRun SCXW267538458 BCX8u0022u003elemes rendszerébőlu003c/spanu003eu003c/strongu003eu003cspan class=u0022NormalTextRun SCXW267538458 BCX8u0022u003e– mostu003c/spanu003eu003c/spanu003eu003cstrongu003eu003cspan class=u0022TextRun SCXW267538458 BCX8u0022 lang=u0022HU-HUu0022 xml:lang=u0022HU-HUu0022 data-contrast=u0022autou0022u003eu003cspan class=u0022NormalTextRun SCXW267538458 BCX8u0022u003e állami támogatássalu003c/spanu003eu003c/spanu003eu003c/strongu003eu003cspan class=u0022TextRun SCXW267538458 BCX8u0022 lang=u0022HU-HUu0022 xml:lang=u0022HU-HUu0022 data-contrast=u0022autou0022u003eu003cspan class=u0022NormalTextRun SCXW267538458 BCX8u0022u003e kiegészítve.u003c/spanu003eu003c/spanu003eu003cspan class=u0022EOP SCXW267538458 BCX8u0022 data-ccp-props=u0022{}u0022u003e u003c/spanu003e
Cégünk számokban
24 év
TAPASZTALAT
5500
TELEPÍTETT RENDSZER
140,698,000
MEGTERMELT ENERGIA (KWH)
45,047
TONNA CO2 MEGTAKARÍTÁS
3 iroda
ORSZÁGSZERTE
Hasznos cikkek
Összegyűjtöttünk néhány hasznos napelemes cikket.