A 100%-os napelemes támogatás tapasztalatok
Inverter, Napelem
Alapjaiban változtatta meg több tízezer magyar háztartás mindennapjait az elmúlt időszakban. De mik voltak a 100%-os pályázat legfontosabb tapasztalatai? A Wagner Solar ügyfeleit kérdeztük, illetve kutatást végeztünk nyilvánosan elérhető fórumokon és közösségi média csoportokban. Jelen cikkünkben összegezzük a kapott tapasztalatokat.
A 100%-os napelem támogatás eredeti célja és lényege
Az első ütemben 2021 végén elérhetővé tett, Európai Uniós forrásokból finanszírozott támogatás fő célja a koronavírus gazdasági következményeinek enyhítése volt az országos átlag alatti jövedelemmel rendelkező családok számára.

A pályázat a tetőszerkezetre helyezett napelemes rendszer kiépítésére bruttó 2,9 millió forint igényelhető összeghatárt tett lehetővé. Amennyiben a napelem mellett hőszivattyús fűtéskorszerűsítés, villamosenergia tároló beépítése, valamint a nyílászárók cseréjére is a tervek között szerepelt, akkor az igényelhető összeg felső határa 11,3 millió forint volt.
A 100%-os napelem pályázat elbírálásának tapasztalatai
Az első szakaszban 43 ezernél is több háztartás nyújtotta be az igényét. A fokozott érdeklődés miatt a bírálati időszak jobban elhúzódott a vártnál. 2022 szeptemberében és októberében viszont minden nyertes pályázó kézhez kapta a győztes pályázatról szóló támogatói okiratot. A pályázók ezután értesítést kaptak a 2. mérföldkő teljesítési kötelezettségéről. Gondot jelentett viszont, hogy az elbírálás késése miatt a mérföldövekre vonatkozó tevékenységekre nem került sor. Emiatt a pályázatkiíró a mérföldövek elérésének céldátumait általános érvényűen meghosszabbította.

A fajlagos költség fogalmával sok pályázó volt kénytelen megismerkedni
A vissza nem térítendő 100%-os napelemes lakossági pályázat 485.645 Ft/kWp összegben elszámolható költséghatárt rögzített. Ennek megfelelően a támogatás keretei között beszerezhető maximális rendszerméret 5kWp, aminek az elszámolható összege 5 x 485.645 Ft = 2.428.225 Ft. Ennek a fő tapasztalata, hogy a pályázatban meghatározott fajlagos költség nem számol a külső hatásokkal. Ráadásul a napelem rendszer méretének csökkentésével arányosan az igényelhető támogatás összege is redukálódik. Emiatt a támogatási összeg korlátai sok háztartásnál a gyengébb minőségű, olcsóbb napelem rendszerek telepítését generálták.
Az infláció ellenére még mindig megéri!
A devizaárfolyamok ingadozása és az infláció a 100%-os napelem támogatás költségvetésén is nyomot hagytak. Vagyis a pályázat kiíráskor készített kalkulációk hónapokkal később már nem fedezték a kivitelezői díjakat. Akinek az anyagi lehetőségei engedik, a különbözetet önerőből kénytelen befizetni. Ami bár sokakat váratlanul ért, még mindig megéri:
-
mert napelemes rendszerrel nem kell az elszálló energiaárak költségei miatt aggódni
-
a telepített napelem hónapokon belül kitermelheti a befizetett önerő összegét
-
ráadásul az ingatlanra is értéknövelő hatással

Ami a támogatás és az önerő közötti eltérés mértékét illeti, egy átlagos háztartási napelemrendszernél 20-30% arányban, azaz néhány százezer forinttal kellett korrigálni a költségvetést a nyerteseknek.
A korrekt, hozzáértő napelemes kivitelező továbbra is aranyat ér
A 100% vissza nem térítendő napelem pályázat kihirdetését követő brutális érdeklődés eleinte komoly szakemberhiányt idézett elő. A korrekt, hozzáértő és professzionális szolgáltatók rendelkezésre állása pedig később, a kezdeti időszak lenyugvása után is értéket jelentett. Azok a háztartások jártak jól, akik a nyertes napelemrendszer telepítéshez:

stabilan működő céggel állapodtak meg
ahol a cég gyorsan rendelkezésre állt
garantált a szakmai és minőségi eredmény
szerződés szerinti ütemezés
Konklúzió
A kutatásunk során öröm volt látni a családi házakra frissen felkerült napelemes rendszereket, amelyeket az elégedett tulajdonosaik tettek közzé. A 100%-os napelemes lakossági támogatás bár nem volt zökkenőmentes, összességében mégis előre mutató fejlemény.
Hogy miért?
-
Mert a napelemes rendszer telepítés még önerőből finanszírozva is megtérülő befektetés.
-
Mert a napelem kiszámíthatóságot, kényelmet, anyagi stabilitást jelenthet a háztartásoknak.
-
Mert a környezetbarát napelemek kulcsfontosságú innovációt jelentenek a fenntarthatósághoz.

Mi várható a jövőben?
Bár a visszatáplálás és szaldós elszámolás szabályozása körül sok a bizonytalanság, az biztos, hogy aki még idén telepít napelemes rendszert, az bekerülhet a szaldós elszámolása. Jövőre már garantáltan a bruttó elszámolás lesz porondon, melynek részletei még nem ismertek. A 100%-os pályázatnak még várható folytatása, az előzetes kormány kommunikációk szerint idén ősszel jöhet a második kör kiírása, amit kíváncsian várunk a piac további szereplőivel együtt. Egyet azonban garantálhatunk, amennyiben bármiféle változás történne a napelemek műszaki feltételeivel, visszatáplálásával vagy pályázatával, beüzemelésével kapcsolatosan, rögtön beszámolunk róla.
Kérje árajánlatunkat az ajánlatkérő űrlapunkon keresztül! Vagy kérdéseivel forduljon hozzánk bizalommal a +36 27 548 440 -es telefonszámon.

Napelem napkollektor családi ház referencia
Napelem napkollektor családi ház referencia
Napelem napkollektor referencia
Napelem napkollektor referencia
Napelem rendszer napkollektor referencia
Napelem rendszer napkollektor referencia
Gróf I. ügyfél
Megbízható, azt adják amit ígérnek, segítőkészek,nagyon örülök, hogy az önök cégét választottam.