Megoldás a szaldóból kikerülők számára
Inverter, Napelem Közzétéve: 2024.03.01.
Aki kikerült a szaldós elszámolásból, annak az új bruttó elszámolás igencsak fájdalmas.
-
Nem ezt ígérték, hanem a szaldós rendszer folytatását meglévő rendszerek esetén
-
Újra villanyszámlát kell fizetni, hiába van napelemes rendszer
-
5 forintért táplálunk vissza a hálózatba magánszemélyként és ennek többszöröséért vételezzük az áramot (cégként 1 Ft-ot kapunk)
-
Átverve érezzük magunkat

Nem csak Ön jár ebben a cipőben!
Több ezer másik napelem felhasználó, köztük mi is, Wagner Solarként és magánszemélyként, hiszen az elsők között telepítettünk napelemes rendszert, hogy magunkon is teszteljük termékeinket. 2002 óta több, mint 5500 rendszert telepítettünk és Magyarországon elsők között kezdtünk bele ebbe a tevékenységbe, így már vannak 20+ éves napelemes rendszereink is.
Becsapottnak érezzük magunkat, mi is ügyfeleink is, de nem tudunk mást tenni, mint előre tekinteni és megoldást keresni, hiszen ügyfeleink ezt várják el tőlünk, nekünk pedig ez a szakmánk és a hivatásunk.
Akár pályázat is várható akkumulátor telepítésre a legfrissebb információk szerint. Pontos információk még nem elérhetők.
„A Napenergia Plusz program folytatása mellett még az idén pályázatot írnak ki azok számára, akik a korábbi elszámolás mellett telepítettek napelemet, ám kiestek a tízéves szaldós időszakból – jelentette be Lantos Csaba energiaügyi miniszter.” Forrás
Regisztráljon az alábbi űrlapon és mi értesítjük az aktuális lehetőségekről!
Megoldási javaslatunk
Folyamatban van 3 féle megoldásnak is a kidolgozása.
Ezzel kapcsolatosan előadás formájában fogunk majd először tájékoztatást adni azoknak, akik jobb megoldást keresnek a jelenlegi napelemes rendszerük üzemeltetésére.
Amennyiben naprakész szeretne maradni szaldó témában, töltse ki űrlapunkat és mi értesítjük Önt az aktuális fejleményekről.
Napi szinten követjük a pályázati híreket, új lehetőségeket is, így részletes tájékoztatást adunk erről is a feliratkozóknak, ami egy előnyös megoldást nyújthat.
Szaldóból kiesők regisztráció
Kinek ajánljuk, hogy csatlakozzon kezdeményezésünkhöz?
-
Ügyfeleinknek, akik már kiestek a szaldóból
-
Mindenki másnak, akik már kiestek a szaldóból
-
Mindazoknak, akik 1-2 éven belül fognak kikerülni
Cégünk számára kiemelten fontos, hogy folyamatosan tájékoztassuk ügyfeleinket a legújabb módosulásokról. Emellett természetesen igen lényeges, hogy ügyfeleink elégedettek legyenek szolgáltatásainkkal és termékeinkkel egyaránt.
Mik a feltételei, hogy megoldást kínáljunk a kialakult helyzetre?
-
Nem számít milyen inverter van felszerelve
-
Nem számít az ország mely területén van a rendszer
-
Nem számít ki telepítette a napelemes rendszert
Legyen tagja csoportunknak
A célunk, hogy mindenki számára megoldást nyújtsunk és ne is egyet, hanem választási lehetőséget kínáljunk.
Csatlakozzon Facebook csoportunkhoz, ahol hasznos információkat osztunk majd meg mindazokkal, akiket érint a téma.
Szaldó kontra állami akarat
Tekintse meg a témában videónkat, Litkai Gergely az ország népszerű humoristájának főszerepében. Kötelező a szaldóról röviden.
Cégünk számokban
22 év
TAPASZTALAT
5500
TELEPÍTETT RENDSZER
140,698,000
MEGTERMELT ENERGIA (KWH)
45,047
TONNA CO2 MEGTAKARÍTÁS
3 iroda
ORSZÁGSZERTE
Miért válasszon minket?
Az elmúlt évek során folyamatosan arra törekedtünk, hogy a piacon fellelhető legújabb technológiájú, minőségi és megbízható termékeket kínáljunk ügyfeleink számára. Hosszú távon tervezünk, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy családunk minden tagja a Wagner Solar Hungária Kft. csapatát erősíti.
-
Minőség és megbízhatóság 2002 óta
-
Csúcstechnológia 25-30 év garanciával
-
Kulcsrakész megoldások: a tervezéstől a kivitelezésig
-
Színes termékpaletta, komplex energetikai megoldások
-
Elérhető árak, finanszírozási tanácsadás
-
Több, mint 5500 telepített rendszer