

Napelem pályázat családi házakra (FRISSÍTVE – 2021.07.01.)
30-40%-os támogatással
2020 szeptemberében Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter bejelentette, hogy új úniós pályázat várható a közeljövőben, mely keretein belül 30-40%-os vissza nem térítendő támogatásra számíthatnak a családi házak tulajdonosai, akik napelemes rendszert telepítenek. Ezzel is szeretnék ösztönözni a megújuló energiaforrások használatát.
Sajnos pontos információk még nem kerültek publikálásra. 2021 és 2027 között bármikor megjelenhet a pályázat. Arról se esett a bejelentésben szó, hogy pontosan ki pályázhat majd és milyen feltételekkel, változik-e a várható nagy érdeklődésre tekintettel az ügyintézés/elbírálás menete, előfinanszírozás keretében történik-e, amihez utólag ítélik meg a támogatást, vagy előre odaítélik-e a tervezett rendszer támogatási összegét?
Nem érdemes várni!
Mindazoknak akik napelemes beruházás előtt állnak az a javaslatunk, hogy ne várjanak, hiszen:
-
a felszerelt napelemes rendszer minden egyes hónappal értékes energiát termel számunkra
-
kérdéses, hogy mikor indul el a pályázat, lehet évekig várni kell rá
-
a pályázat megjelenését követően várhatóan akár néhány óra alatt kimerülhet a keret
-
az áram szolgáltatók a jövőben módosíthatnak a szaldós elszámoláson, ami hátrányosan érintheti az új napelem beruházókat

Kíváncsi mekkora napelemes rendszerre lenne szüksége?
Próbálja ki napelem kalkulátorunkat és megmutatjuk mekkora napelemes rendszerrel érheti el a 0 Ft-os villanyszámlát!
Napelem kalkulátorNézzünk egy számítást
Egy 6,58 kWp napelem rendszer éves szinten termel 7900 kWh energiát. Ez Forintra lefordítva 308.160.-Ft. Egy ekkora napelemes rendszernek az ára körülbelül 2.919.414.-Ft kulcsra készen.
Ennek az összegnek a 30% ami támogatásként igényelhető: 875.825.-Ft.
Ebből jól látható hogy 2,8 év alatt megtermeli a rendszer ezt a támogatást ha most felkerülnek a tetőre a panelek és nem várunk vele. Sajnos pontos információk nincsenek, hogy mikor jelenik majd meg a beígért pályázat. Az is lehet, hogy 2027-ig várni kell.

Frissítés 2020 október
Újabb információk láttak napvilágot a lakossági napelemes rendszerek kiépítéséhez vissza nem térítendő beruházási támogatást biztosító programról. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium ígérete szerint 2021 elejére lesz meg a pontos kiírás a jogosultak köréről, a támogatási intenzitás mértékéről és a támogatható rendszerek felső teljesítményhatáráról.
Várhatóan 2021 júliusától lehet majd igénybe venni a támogatást.
Részletek
Amit eddig tudni lehet a pályázatról:
-
kevésbé fejlett régiókban élők vehetik majd igénybe
-
nagycsaládos háztartások vehetik majd igénybe
-
napelemes rendszerekre és fűtési rendszerekre is pályázni lehet
-
30-40%-os vissza nem térítendő támogatás
-
bruttó elszámolás a szaldós helyett

Fontos határidők
Nézd meg összefoglaló videónkat a fontosabb támogatási, megvalósítási és új elosztói szabályozási határidőkről.
AjánlatkérésVáltozás! A 2021. június 30-i kormányrendelet módosítás alapján a vissza nem térítendő támogatással megvalósított háztartási méretű napelemes kiserőművek tulajdonosai továbbra is szaldó elszámolásban részesülhetnek. Nem tudni biztosan, meddig marad a szaldós elszámolási forma támogatás esetén, ezért érdemes minél hamarabb lépni!
Változik az elszámolás
A támogatott háztartási kiserőművekre a jelenlegi szaldóelszámolás helyett bruttó elszámolást alkalmaznak majd.
Mi a szaldós elszámolás?
A jelenlegi szaldós elszámolás szerint a napelemes rendszert használó családok, éves szinten kell elszámolják az áramszolgáltatóval a megtermelt és az elfogyasztott energia különbségét. A fogyasztást és a termelést egy oda-vissza forgó villanyóra méri. Amennyiben a háztartás éves szinten legalább annyi áramot termel, mint amennyit elfogyaszt, 0 Ft lesz a villanyszámla.
A szaldós elszámolás az uniós szabályozással összhangban 2024. január 1-től megszűnik azok számára, akik napelemes rendszert telepítenek. A jogszabályváltozás végett érdemes 2023 végéig megvalósítani a napelemes beruházást.
Mire kell számítani a bruttó elszámolás esetén?
Bruttó elszámolás esetén a kilowattok helyett a forintokat számolja majd a szolgáltató, vagyis a hálózatból vételezett energia árát vetik majd össze a visszatáplált energia átvételi árával. A fogyasztás az éppen aktuális áramárral számolják ki, a termelés átvételi árát viszont a későbbiekben szabják majd meg.
A bruttó elszámolás azokat érinti majd, akik támogatással kívánják megvalósítani a beruházást vagy 2024-től fektetnének be napelemes rendszerbe.
Bővebben a témáról a portfolio cikkében olvashat!
Bővebben a friss pályázati információkról
Amennyiben értesülni szeretne az aktuális pályázatokról és kedvezményekről, iratkozzon fel hírlevelünkre!
Cégünk számokban
21 év
TAPASZTALAT
5000
TELEPÍTETT RENDSZER
127,908,000
MEGTERMELT ENERGIA (KWH)
45,047
TONNA CO2 MEGTAKARÍTÁS
4 iroda
ORSZÁGSZERTE
Napelem napkollektor családi ház referencia
Napelem napkollektor családi ház referencia
Napelem napkollektor referencia
Napelem napkollektor referencia
Napelem rendszer napkollektor referencia
Napelem rendszer napkollektor referencia
Gróf I. ügyfél
Megbízható, azt adják amit ígérnek, segítőkészek,nagyon örülök, hogy az önök cégét választottam.